I.rész

Célunk nem a betörők kísérleteinek kikristályosítása, és egyúttal a bűnözés támogatása, hanem az ellene való védekezés.

Védekezz a betörők ellen, ne légy áldozat!

A zártörési technikákat rajtunk, zárfeltörő szakembereken kívül csak az igazán dörzsölt fickók alkalmazzák. Nem is akárhogyan! Nekik aztán édes mindegy, hogy mennyire sérül az ajtó környezete, hozzánk képest számukra nem cél a roncsolásmentes nyitás. Járjunk előttük egy lépéssel, elemezzük ki a leggyakoribb bejutási kísérleteiket, és persze, gördítsünk eléjük akadályokat!

Csak drasztikusan! Zárszétverés

Olyan cilinderzárad van, mely 5-7 mm-el is kilóg az ajtólap síkjából? Ha a zárbetét ennyire kilóg, egy fogóval is simán kitörik. Gyors, zajtalan megoldás, mi kell még? A cilinderzár gyenge szerzet, nem túl erős a közepe sem, de a rögíztő furat is elmehet mellé társnak. A betétet simán el lehet tekerni, vagy a középpont mentén eltörni. No problem!

Persze, vannak, akik kalapáccsal, vagy valamilyen nehezebb szerszámmal érkeznek, de ez azért elég zajos művelet, főleg, ha az a bizonyos dió keményebb egy sárgaréz zárbetétnél is.
Ne adj esélyt a rosszfiúknak, cseréltesd ki a zárat velünk!

Az alábbi telefonszámon állunk rendelkezésedre: 06 20 575-15-95

Így védekezz!

Ha nem akarod, hogy a betörők ráharapjanak a kilógó betétre, hát védd azt acélpajzzsal, hogy képtelenek legyenek ráfogni.
Mivel zárbetéted minőségét az szavatolja, ha hosszabb a bejárati ajtó vastagságánál, a kilógás elkerülhetetlen. Így nem marad más megoldás, mint a már említett acélozott védőpajzs. Fogasd fel belülről az ajtón átmenő csavarokkal, és kerüld a külső csavarokat.
Ha viszont réz vagy alumínium pajzsod van, akkor foghatod a fejed, mert betörés esetén hamar kileheli a lelkét: egy lapos csavarhúzó, és pillanatok törtrésze kell hozzá mindössze.

Kevés a szomszédod, vagy épp tanyán élsz?

Akkor nem úszod meg, hogy rossz arcok az első adandó alkalommal kipróbálják az ajtódon a kalapácsos törési módszert! A javaslatunk: törésgátolt zárbetét.

Egy ilyen szuper zárbetét alaposan megerősített középrésszel, szerszámacél híddal, rugóacél megerősítéssel „várja” az agresszív bűnözőket. Sőt, akár az egész zárházat kérheted acélból elkészítve! Na, ezt verjék szét! Persze, megpróbálhatják, de amennyire hangos, és nehéz lenne, szerencsédre vajmi kevés kedvük lesz hozzá.

Folytatjuk!

 
popup bg

Ez a weboldal sütiket használ. Ennek részleteiről bővebben olvashat ide kattintva >>> Bővebb információ

A sütik (cookie) lényegében veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépére annak érdekében, hogy javítsa a felhasználói élményt az Ön számára. Segítségével információkat kapunk arról, hogyan használják látogatóink weboldalunkat, milyen hirdetések érdekelhetik őket. A sütiket böngészőjének beállításában tilthatja le.

Bezárom