Egyszerű megoldás az autónyitáshoz az V. kerületben
Autónyitás V. kerület területén is szükséges lehet. Ha ilyen helyzetbe kerültél, hívj minket és mi legkésőbb egy órán belül a helyszínen leszünk és kezdődhet az autózár nyitás V. kerületben, Budapesten belül kiszállási díj nélkül!
Alapvetőn három oka lehet annak, ha nem nyílik a zár. Lehet, hogy a zárbetét tört el vagy károsodott. Ennek oka lehet, hogy a zárszerkezet öregedett el vagy a kulcson van olyan kopás, ami miatt nem nyílik. De megeshet az is, hogy megpróbálták feszegetni a zárat és ebből adódik a probléma.
Ha lemerült az akkumulátor és a központi zár sem működik, úgy a vontatás sem lesz megoldható és a motorháztetőt sem lehet felnyitni.
Léteznek erre praktikák az interneten, de hogy a nagyobb bajt elkerüld, jobb, ha ránk bízod, mert rövid idő alatt és biztonságosan nyitjuk fel neked a motorháztetőt. Hasonló elektronikus hiba a távirányítóban is felléphet, meghibásodhat és eleme is lemerülhet.
Valamint előfordulhat, hogy elhagytuk vagy bezártuk a kulcsot. Ilyenkor sem éri meg az ablak betörésével vagy a csomagtartó felfeszítésével bejutni az utastérbe. Egy megfelelő felszereléssel rendelkező szakember képes lehet bármelyik gépkocsi kinyitására, akár percek alatt is.
Ha működőképes a zár szerkezete, akkor sérülésmentes ki lehet nyitni bármelyik gépkocsit a szükséges technika ismeretével és szerszámok használatával. Ha az autónyitás V. kerület bármelyik részén lenne szükséges, bármikor számíthatsz segítségünkre.
Telefonon megpróbáljuk felmérni, hogy milyen zár van a gépkocsiban, milyen típusú vagy hozzávetőlegesen milyen évjáratú. Fontos az is, hogy nagyjából behatároljuk a problémát: nem mindegy, hogy lemerült az akkumulátor vagy például egy feltörési kísérlet következtében a zárszerkezet rongálódott e meg.
Tapasztalt csapatunkkal már csaknem 4000 autót nyitottunk ki sérülésmentesen, az ország teljes területén. Az autónyitás V. kerület bármelyik részén kiszállási díj nélkül elérhető, átlagosan 20.000 Ft + Áfa ártól, reteszes zár esetén 25.000 Ft + Áfa ártól.
06 20 575 15 95
- Láttad már a bonnyai kulcsmúzeumot a Balaton mellett? - 2025. 05. 24.
- Kizáródtál? Villámgyors zárnyitás Budapesten - 2025. 04. 28.
- Zárfeltörés Budapesten – mit csinálj és mit NE csinálj! - 2025. 03. 28.