Segítség azonnal, autóba bezárt kulcs esetére!
Az autóba bezárt kulcs nélkül, gyerekekkel, és egy halom cuccal…
Délelőtt indultam a gyerekekkel a nagyihoz, amikor megtörtént a baj…
Nem tudom pontosan felidézni hogyan történt, mert egyszerre két gyerek ugrált a fejemen, a harmadik a hordozóban, minden erejét bevetve ordított, megoldást követelve. Én pedig álltam és néztem az autónkat, benne a szülinapi parfétortával.
A férjem, a pótkulcs és a másik autónk az ország másik felében volt éppen, muszáj volt azonnal kinyitni az autót.
Egy időben sok krimit néztem, arra gondoltam biztosan van megoldás, csak elő kell kapni egy hajtűt, vagy minifűrészt és addig piszkálni a zárat, amíg megadja magát és hozzájutok a kocsikulcshoz. Sajnos se hajtűm, se türelmem nincs, ezért más megoldás után kellett néznem.
Közben a gyerekek elvetemült ötletekkel szórakoztattak, ezek voltak a kedvenceim:
- vegyünk egy másik autót, ezt meg hagyjuk itt
- sikítsunk olyan hangosan, hogy betörjenek az ablakok – ezt ki is próbálták az utcában lakók nagy örömére 🙂
- törjük be az ablakot egy kővel, nyúljunk be és nyissuk ki a központi zárat – ezt komolyan fontolóra vettem, legalább a dühömet is levezetem azzal, hogy egy nagy kővel bedobom az ablakot. A baj csak az, hogy ha bedobom az ablakot, innen nem jutunk messzire a 3 gyerekkel, mert tele az autó üvegszilánkkal és a huzat leviszi a kicsik fejét. Ráadásul akár napokra nélkülözni kell az autót, amíg pótolják a betört ablakot.
Ajtónyitás azonnal. Ez járt a fejemben…
Előkaptam a telefonomat és profi segítséget hívtam. Egy órán belül megérkeztek, profi technikával, sérülés- és karcmentesen kinyitották az autómat és kezemben volt a kulcs.
Ez volt a legjobb megoldás. Nincs többé autóba bezárt kulcs…
A számot megjegyeztem….
06 20 575-15-95
- Ajtó kinyitása kulcs nélkül - 2021. 01. 02.
- Lehetséges az ajtónyitás bankkártyával? - 2020. 12. 31.
- Bent maradt a kulcs a zárban? Mutatjuk a megoldást! - 2020. 12. 30.
Trackback/Pingback