Főképpen a német autóknál ritkán előfordul, hogy valamelyik ajtaja zárva marad. Mivel ezek az autók ún. kettős reteszelésűek, így belülről sem nyithatók kilinccsel!
Nehéz feladatunk van, hiszen az ajtókárpitot nem könnyű leszedni törés nélkül az ajtó csukott állapotában, hiszen nyitott állapotban szerelik! Azért persze sikerült, az ügyfél nagy megkönnyebbülésére. 🙂
Nemrég találkoztam egy 2002. Skoda Octávia (1) hátsózár problémával:
A központi zár működött, de a bal hátsó ajtó sehogy sem volt nyitható.
A hibafeltárás során kiderült, hogy a vezető oldali ablakemelő kapcsoló néha beszorult. Valószínű ennek köszönhetően leégett a bal hátsó ablakemelő motor. Mivel ez vezérli az ajtó elektromos zárját is, így az ajtó nyithatatlanná vált.
Skoda Octávia 1. leégett hátsó ablakemelő motor
Skoda Octávia 1. leégett hátsó ablakemelő motor panel
A megoldás a kárpit leszerelése után az ablakemelő motor cseréje volt, hiszen ebben helyezkedik el az elektronika is.
- Ajtó kinyitása kulcs nélkül - 2021. 01. 02.
- Lehetséges az ajtónyitás bankkártyával? - 2020. 12. 31.
- Bent maradt a kulcs a zárban? Mutatjuk a megoldást! - 2020. 12. 30.
Az én Skoda Octaviám ( Combi tipus 2004 évi gyártású 1,4 l ) jobb hátsó ajtaja bezárt állapotban maradt. Kérem, hogy adjanak tanácsot mit tehetek, mivel minden információ szerint az ajtó burkolatot le kell venni, ehhez viszont ki kellene nyitni valahogyan az ajtót. Ez pedig sehogy sem megy. Belső nyitásra a gomb ugyan felemelkedik addig amig a belső kilincset húzva tartom, a külső kilincsre nem reagál. Mit lehet ilyenkor tenni, hogy az ajtó kinyíljon?
Minden javaslatot előre is köszönök!!!
Tisztelettel :Kovács Szilárd
Kedves Szilárd!
Sajnos típushiba.
Az ajtókárpitot le lehet szedni sérülés nélkül, majd a fém lemezt, ezután hozzárférhető a zárszerkezet, melyet sajnos csak roncsolásos módon lehet kinyitni. Ezután nyílik az ajtó.
Kedves Dénes!
Skoda Fabia 2003 benzines, 1.2-es (6Y2) 47kw, 64LE. A két hátsó ajtó mechanikus ablakemelős. A központizár most már egyik hátsó ajtót sem nyitja, ill a jobb oldalit szökőévben egyszer. A bal ajtó már néma, nem kattanik a motor. Jobb oldali motor még dolgozik, de a gomb sem ugrik fel. Ha véletlen felugrik, (ez a ritka) akkor sem nyílik ki a külső kilinccsel, csak a belső nyitóval. De érdekesség, hogy nyílott már ki a kiliccsel is, miután fölugrott a gomb. Ez történt tegnap. Mi lehet a probléma? Most az a kiváltság van hogy kinyílott a bal h kivételével minden ajtó. Nem zártuk vissza, tehát “csak” bal hátsóval kell szenvedni. Kérdésem volna még, hogy a bal zár kárpit és lemezbontás után nyitható, vagy törni kell valamit? Tiszeletteljesen kérjük tanácsodat ill segítségedet. Köszönjük szépen!
Kedves Tamás!
Megoldható a kárpit sérülése nélkül. Ha gyári a központizár, akkor a zárszerkezetet kell cserélni.
Amennyiben én csinálom, úgy 25. 000 Ft+ Áfa+ az új zár ára.
Üdvözlöm.Érdeklödnék hogy van egy Skoda Octavia 1es 2002es kiadàsu gépjàrmü.A bal hàtsó ajtó valamiért lezàrt àllapotba maradt.A központi zàr dolgozik mert lehet hallani de nem nyitja a zàrat.Miképpen lehetne nagyon rongàlàs nélkül kinyitni az ajtót? köszönöm válaszát.
Kedves András!
Sajnos a zárszerkezetet kell roncsolni, nagyrészt enélkül nem megy…
Üdvözletem. Nekem egy skoda octavia 2, 1.6 mpi Bse motorkodó gépjárművel rendelkezem és kb. 1 hete azt tapasztalom, hogy a központi zár nem nyiltja ki az ajtókat mikor leállítom a gépjárművet és kihúzom az indítkulcsot. Az ajtókat belülről csak kézzel tudom nyitni vagy pedig a távirányítóval. A távirányítóval tökéletesen tudom nyitni zárni. Emelett a gépjárművemben a központi zárat nyitó és záró gomb nyitó része nem mindig működik. A záró részére tökéletesen működik de a nyitó részét hosszan kell nyomnom és nem mindig nyitja ki.
A válaszukat előre is köszönöm.
Üdvözlettel Nagy Ákos
Kedves Ákos!
Valószínű a nyomógomb lesz a hibás.
Kulccsal kívülről nyitja, zárja?
Üdv
Szabó Dénes
Jónapot,segítségét szeretném kérni,octavia 1 2001,a két elektromos ablakemelő nem működik elől csak kb ötpercig,ha leveszem az akkusarut utána vissza teszem akkor megint működik ötpercig,kérem segítsen,köszönöm válaszát
Kedves János!
Ezt meg kell nézetni szervízben, hogy milyen hibát ír ki, mert sok minden lehet…
Üdv!
Nekem Skoda Octavia 1 es van és bal hátsó ajtó nem működik a központi de nyîlik és van elektromos ablak is és az is működik az tudom az vezérli a motort.De rendeltem új hátsó zárat és azzal se működik,az összes központi működik a vezeték is jó és mégse
Kedves László!
Mindegyik ajtóban van még egy vezérlő modul, ami az ablakot is, és. központi zárat is vezérli, szerintem az lesz a hibás…
Üdv!
Még azt szeretném kérdezni hol az a
Modul ami irányîtja a
központit
Kedves László!
Az ajtóban az ablakemelő gombok környékén…
Üdv!
Az első ajtóba vezérli a modul ami irányîtja az ablakot is ilyenkor azt kell cserélni vagy amelyik ajtó nem nyîlik
Üdvözlöm. Lenne egy skoda octavia 2000-es évjáratú 1. 9 disel kombi. És a 2db távirányítóból egyik sem működig. De a távirányítón a kis led fel sem villan. Meg oldható a cseréje, és mi lenne az ára? Köszönöm
Kedves Attila!
Ha egyik gomb megnyomására se villan fel, és elemcsere volt, akkor valószínű tönkrementek. Mivel kapni nemigen lehet, így egy új komplett kulcs készíttetése a megoldás.
Údvözlöm fabia vezető oldali ajtóban a kulcs elfordul de nem nyitjazárja a központizárat belülről felhuzom a gombot úgy nyit és zár is mi lehet a gond??
Valószínű el van törve a zárbetét
Jó napot kívánok! Skoda Octavia 2007-es nem nyílik ki sem q központi, sem mechanikusan a kulccsal, így most a kocsi hermetikusan zárva van, nem tudok bejutni. Mi lehet erre q megoldás?
Jó napot!
Ilyenkor már csak szakember tudja kinyitni, sajnos…
Üdvözletem!
A következő hibajelenségben szeretnék segítséget kérni.
Octavia 1-es jobb hátsó ajtó központi zár nem mindig nyit. Abban az esetben amikor nem nyit akkor a belsőkar meghúzásakor a gomb felemelkedik de a kar elengedésekor a gomb visszahúzódik és az ajtó zárva marad,
Kérdés, hogy melyik alkatrésznél keressem a hibát.
Válaszokat előre is köszönöm.
Üdvözlettel: P Zsolt
Kedves Zsolt!
Ez alapvetően zárszerkezeti hiba, ebben valószínű a mikrokapcsoló rossz. Mivel a hibamegállapítás nehézkes, érdemes a zárat kicsrélni minél hamarabb, mert egy idő után egyáltalán nem fog nyílni…
Tisztelt Szabó Úr!
2016. 11. havi Opel Merivám vezetőoldali ajtaja nem reagál a távirányító parancsaira, a többi ajtó(zár) megfelelően teszi a dolgát. Csak kulccsal tudom nyitni-zárni. Viszont a kulccsal csak a vezetőoldali ajtó működik, a többi nem csinál semmit. Elemet már cseréltem a távirányítóban, de nem történt változás a működésben. Mit javasol, merre kezdjem el keresni a hiba okát?
Segítségét előre is köszönöm!
Kedves Mihály!
Az ajtózárban lesz a hiba, azt kell kicserélni.
Tisztelt Szabó Úr. Segitségét szeretném kérni egy Skoda Oktávia 1Z kombiajtóhz. A hátsó ajtó nem nyilik, valami gyenge hangot ad az elektromos zár és mégsem nyilik. Mit tanácsol, hogy tudnám kinyitni , és mi lehet az oka ? Segitségét Tisztelettel köszönöm.
A zárszerkezet ment tönkre, azt kell kicserélni.
Üdvözletem.
Seat alhambra 2012 évjárat.
Bal hátsó tolóajtó időközönként nem reagál semmire,nem nyílik ablakemelö sem működik.
Aztán teljesen véletlenszerüen hibátlanul működik.
Másik problémám a belső világítás és a napfénytető sem működőik de a hátsó ajtó hiba előbb jelentkezett.
Segitségét előre is köszönöm.
Kedves József!
A tolóajtó érintkezőit érdemes megnézni, amikor nem működik, ha ott minden rendben, akkor az ajtóban lévő vezérlőegység lesz a hibás valószínű…
Tisztelt Szabó Úr. A tapasztalataira lenne szükségem. A 2006os évj. Octavia 2 bal hatsó ajtó nyitást nem jelzi a műszerfal, illetve a központi zár nem mindig zárja be a bal hátsó ajtót. Érdeklődnék hogy Ön szerint mi lehet a probléma. Válaszát előre is köszönöm
Kedves Gábor!
Az ajtózárban lévő mikrokapcsoló, vagy a zárszerkezet cserélendő.
Üdvözlöm. Skoda octavia 1_ 2006 évjáratú gépkocsimon a központi zár nem működik, valamint a csomagtartó ajtót sem tudom kinyitni. Az ajtók nyitása közben észrevettem,hogy a vezető oldali ajtó nyitása során a műszerfalon nem jelzi, a nyitott ajtó állapotot. Mi a teendő vele. A csomagtartó hogyan nyitható ? Válaszát előre is köszönöm.
Kedves József!
Érdemes megnézni a biztosítékokat, ez oka lehet a csomagtérajtónak is.
Ha az ajtónyitást nem jelzi, akkor az ajtózárban a mikrokapcsoló ment tönkre.
A csomagteret belülről hátramászva, a kárpit leszedése után lehet kinyitni manuálisan.
Szia! Skoda Octavia 1 – ről van szó. A centrálzár kulccsal működik. A vezető oldali ajtóban nem fordul el a kulcs jobbra. Balra igen, szóval nyitni lehet, zárni nem. Máskor is szorult már kicsit, de nem volt vele eddig gond. Ma nem tudtuk bezárni erről az oldalról. Válaszodat köszönöm.
Kedves Vera!
A zárbetét van eltörve, azt kell kicserélni.
Üdvözlöm!
Skoda Oktavia 1 2006-os a központi zár nem nyissa a csomagtartót,de ha kulccsal nyitom akkor kinyillik.A többi ajtóval nincs gond nyilnak záródnak.Mi lehet a probléma?
Válaszát előre is köszönöm!
Lehet vezetékszakadási probléma, vagy roszz a zárszerkezet
ÜDVÖZLÖM!
Skoda octavia bal első ablakemelő nem működik de a a központi zár megy csak az első ablakom nem kicseréltem a motort de ugyanazt csinálja kattog egy relé és az ablak nem működik de a többi igen mit tegyek
Kedves László!
Valószínű az ajtóban lévő központi elektronika a hibás.
Kedves István!
Sajnos a zárszerkezet ment tönkre, újat kell vásárolni, mivel csak a zár roncsolásával nyitható. A cseréje, nyitással együtt: 25. 000 Ft+ Áfa
Kedves Dénes!
Skoda fábia sedan 2002 .Időnként nem működik a csomagtér ajtó nyitása kívűlről, csak belső bowdennel lehet nyitni. A mikro kapcsoló működik, az alsó zár is jó. Ha nem működik a zár akkor nem kap áramot , ezt már kiméregettem. Nincs elektromos ablak emelő benne csak központi zár. Honnan jön a vezérlő áram? A jobb első központi zár látja el ezt a feladatot?
Kedves Tivadar!
Ha gyári a központizár, akkor a leggyakoribb a zárhiba. Maga a kábelezése Can Bus rendszerű, melyet mérni nem tud.
Ha utólagos a központi zár motor, akkor lehet kábelszakadás, leggyakrabban az ajtó kábelátvezetésnél.
Köszönöm szépen a gyors választ!
Tisztel Szabó Dénes !
Skoda Octavia 2001. 1,9 Diesel jobb első ajtaja belülről nem nyílik. A kilincs lazán, de rugózva mozog.
Kívülről lehet nyitni és a távkapcsoló is működik. Úgy gondolom, hogy mechanikus hiba lehet. Az ajtókárpit leszerelését nem vállalom, bár mérnök vagyok.
Mi lehet a hiba, milyen alkatrészt kellene cserélni és kivel lehetne megcsináltatni.
Köszönettel, üdvözlettel.
Kedves András!
Az ajtózár szokott elromlani ennél a tipusnál. Azt kell cserélni. A cserének a munkadíja: 25. 000 Ft+ Áfa
Tisztelt Szabó Dénes!
Skoda Oktavia 1es 2005 bal első ajtójának a központizár nem müködik.Kulccsal nyitom vagy belülről akkor kinyillik.Zár itt kivülről körbe forog.Hátsó ajtót pedig belülről nem lehet kinyítni itt ablak emelő nem müködik.Válaszát köszönöm.
Kedves Zoltán!
Ha körbeforog a zárbetét, akkor el van törve, azt cserélni kell.
A hátsó ajtó, ami nem nyílik se kívülről, se belülről, és az ablak sem működik, az lehet kábelprobléma az ajtóátvezetésnél, vagy az ajtóban lévő komfort modul.
Tisztelt Szabó Úr!
Skoda Octavia II 2006-os 1.6 MPI csomagtér ajtaját nem tudom bezárni távirányítóval. Korábban a központi zár nyitásakor miután a csomagtér ajtót felnyitottam a csomagtér kárpitja alól furcsa, nyikorgó, ciripelő hang hallatszott . Ez megszűnt és rá néhány napra (lehet véletlen egybeesés) a zár egyik pillanatról a másikra nem működött. A többi ajtóval semmi gond a központi zár megfelelően működik. Várom válaszát! Köszönöm!
Kedves Ferenc!
A csomagtér zárat szükséges valószínű cserélni!
Tisztelt Szabó Úr! Nekem egy Volkswagen Golf 5 – ön van! A napokban meghibásodott a bal hátsó ajtó zárja. Ez azt jelenti, hogy a központi zár nem nyitja az ajtót (a többi nyílik). Az ajtó sem kívülről sem pedig belülről nem nyílik. Az egyik szerelő ismerősöm megjavította, azt mondta valószínűleg bepárásodott az elektromos csatlakozó, mert amikor megmozgatta azt, akkor kinyílt az ajtó. Két napig működött is,de ma ismét elromlott! Mi lehet a baj? A választ köszönöm!
Kedves Sándor!
A zárszerkezet a tipushiba, azt kell kicserélni.
Jó napot Szabó úr az én problémám hogy az első bal oldali ajtót nem tudom kinyitni sem kívülről sem belülről hogyan tudnám szétszedni hogy ne törjem teljesen ősze ez egy 99-es Skoda Octavia
Kedves Dénes!
Ha ezt házilag próbálja megoldani, akkor az nemigen fog menni.
Egy zárszerkezetet kell venni, utána ki tudom nyitni, és cserélni.
Üdv
Szabó Dénes
Kedves Dénes!
Octavia I. (1U2)autóm bal első ajtó elektromos ablakemelő nem működik. A központi zár működik, a többi ablak vezérlése is rendben van. Az ablakemelő gomb megnyomásakot a vezérlő modul kattan de mintha azt érzékelné h az ablak csukott és csak kattan egyet de az ablak nem mozdul. Tapasztalt már hasonló esetet? Hol lehet a hiba?
Köszönettel.
Kedves János!
Még nem tapasztaltam, de szerintem az ablakemelő motorja halt meg…
Kedves Dénes!
Octavia I. combi autóm bal első ajtaja nem nyílik. Kulccsal kívülről és kilinccsel belülről a retesz feljön de nem lehet kinyitni, retesz visszamegy a helyére . Másik ajtóból nyitva kulccsal a bal oldalon a retesz nem mozdul a többi ajtó nyílik. milyen lehetőség van az ajtó nyitására?
Köszönöm
Kedves László!
Ha az elektromos ablak ezen az oldlaon nyílik, akkor a zárszerkezet a hibás, csak annak roncsolásával nyitható.
Lehet más hiba is, de ez a leggyakoribb, és az ajtó nyitása után lehet továbbmenni, ha mégsem ez a hiba.
Sok esetben a kárpitot sem lehet leszedni sérülés nélkül, ezt bele kell kalkulálni…
Kedves Dénes,
Skoda Octavia 2015, pár hónappal garancia lejárta után, jobb első ajtó nem mindíg zár vagy nyit, illetve az automatikus bezárás menet közben kattog, ha menüből kikapcsolom akkor nem.
Gondoltam leszedem a kárpítot ránézek a zárra, hátha csak kontakt hiba, de előtte meghallgatom a véleményed.
Köszönöm
Kedves Dénes!
Sajnos nem ilyen egyszerű. A kárpit leszedésével még a zárat sem látni, ahhoz a lemezt is ki kell szedni, de azt nem fogod tudni, ha nem csináltál még ilyet.
A zárszerkezet szokott a hibás lenni, azt kell cserélni.
Üdv Dénes !
Octavia 1U2 ajtózár csere előtt állok de sajnos előbb törnöm kell mind a két hátsót . De melyiket vegyem a most kaphatóak közül ? Mert a gyári az (2db ) 160 ezer lenne .
Kedves Gyula!
Nem szükséges gyárit venni, van belőle utángyártott fele- negyed áron…
Tisztelt Dénes,
Skoda Octavia 2005. 1u2 5 ajtós, csomagtérajtó nem nyílik, ajtónyitásra a mikrokapcsoló nem nyit, viszont random szerűen menet közben többször is nyit, de akkor sem nyitható a csomagtérajtó. Mi lehet a hiba? A zár mehetett tönkre, vagy a mikrokapcsoló, vagy esetleg valahol vezetékszakadás, vagy kontakthiba? Ebben az esetben az utastér felől valami módon kinyitható? Köszönöm!
üdv,
Attila
Kedves Attila!
Ez lehet sok minden, ahogy írja, de legvalószínűbb a zárhiba, vagy a mikrokapcsoló hibája.
Ettől függetlenül belülről nyitható…
Tisztelt Dénes, ma volt egy kis idöm, kiszereltem a zárat, a működtetö motort közvetlenül12 voltal megtáplálva működik, Visszaszerelve az ajtón lévö zárás/nyitás gombra nem old a reteszelés, és nem zárja a bal hátsó ajtót sem. Ha a kulcsal zárom az ajtót zárja a bal hátsót, de nem reteszeli ki a csomagtêrajtót zárat. Ha nyitott állapotban van a jármü, vagy úton vagyok, de nincs belülröl lezárva a központi zár, véletlenszerűen nyitogatja egymás után többször, kireteszeli,de ha megállok, akkor sem nyillik a kilincsel Mivel lehet a gond? A központi zár vezérlöje lehet hibás? köszönöm. üdv,Attila
Kedves Attila!
Ha gyári központi zár van benne, akkor valószínűleg a zárszerkezet lesz a hibás. Hiába szereli ki, és ad a motornak közvetlenül áramot, hiszen az csak maga a motor, ezenkívül ellenőrini kell a mikrokapcsolókat is, és akkor még ott a zárszerkezettel egybeépített elektronika is. Így vagy mindent ki kell méregetni egyesével…
Kedves Dénes!
2005-ös Octavia 2 jobb hátsó ajtaja nem mindig zár be elsőre, sem távirányítóval, sem kulccsal. A többi ajtót zárja. A jelenség valamikor heteken át tart, máskor hetekig semmi gond nincs vele. Évszaktól, időjárástól függetlenül teljesen kiszámíthatatlanul jelentkezik.
Van ötlete mi okozhatja a hibát?
Válaszát előre is köszönöm.
Kedves Tibor!
Valószínűleg a zárszerkezetben a mikrokapcsoló.
Tisztelt Szabó Dénes!
A Skoda Octavia Tour (benzines, 2005) jobb hátsó ajtaja nem nyílik. A retesz feljön, de az ajtó sem a központi zárral, sem kézzel nem nyitható. Továbbá a jobb ajtó zárja központi nyitásnál sokszor azonnal visszazáródik.
Kérdésem vállalja-e az ajtók javítását?
Ha igen, akkor segít-e a szükséges alkatrészek beszerzésében? A kocsi Káposztásmegyeren található.
Kedves István!
Sajnos nagyrészt csak a zár kisebb roncsolásával, és cseréjével lehet. Ennek munkadíja: 30. 000 Ft+ Áfa
Sajnos beszerzéssel nem foglalkozom, így ha aktuális, és megvan a zár egyeztessünk!
Tisztelt Dénes!
Nekem egy skoda octavia 1,4 16v cool,2003-as évjáratu autóm van.A problémám az,hogy a központi zár ebben gyárilag nem távirányítós,viszont a zárak annyira megkoptak( vagy nem tudom mi a baj),hogy ha beledugom a kulcsot nagyon nehezen megy bele a zárba.Az indításkor semmilyen probléma nincs ezért gondolom,hogy a zárakkal van a gond.A kerdésem at lenne meglehet-e oldani,hogy távirányítós legyen(ezzel kikerülve a kulcs fizikai használatát ajtónyitáskor) és ha igen akkor ez kb.mennyibe kerülne.Vagy ha hülyeség amit írtam akkor mi lehetne a hó megoldás? Válaszá előre is köszönöm.
Kedves Péter!
Be lehet építeni utólagos központizárat vezérlővel, és akkor tudja használni azzal.
A zárak is felújíthatók valószínűleg lamella cserével…
Tiszteletem, fábia 1.2 2007 évjáratú a távirányító nem nyitja csak össze vissza az ajtókat a bal hátsó egyálltalán nem reagál a távirányítóra a kulccsal már az sem nyílik csak a többi három
Kedves Sándor!
Amelyik nem nyílik, ott valószínű a zárszerkezet cseréje…
Tiszteletem, Skoda Octavia 2006-os 2.0 Diesel autónak nem nyílik a sofőr felőli ajtaja, de még nem is ad ki hangot nyitásnál vagy zárásnál a többi ajtóval ellentétben, a többi ajtó tökéletesen működik. Mi lehet a megoldás?
Kedves Boglárka!
Sajnos az ajtózárat kell kicserélni mindenképp. Ettől még lehet más hiba is…
Kedves Dénes!
Skoda Octavia I. (2004-es évjáratú) gépjárművem a következő problémát kezdte el produkálni. A bal hátsó ajtó (elektromos ablakemelővel felszerelt) nem reagál nyitásra / zárásra. A gombot kézzel kell lenyomni, ha be szeretném zárni a kocsit, illetve az ajtó kallantyújával nyitható. Mi okozhatja a problémát illetve, hogyan tudnám orvosoltatni?
Válaszát előre is Köszönöm!
Pál Gergely
Kedves Gergely!
Valószínű a zárszerkezetet kell cserélni.
Tisztelt Uram,
problémám adódott egy 2016-os Sokda octavia vezetőoldali ajtóval. Néha kinyit gombnoymásra, néha meg fura hangok kíséretében nem (vagy esetleg mégis nyit). Ablakot lehúzva a belső kilinccsel viszont ebben az esetben ki tudom nyitni. Az is előfordul, hogy pont a fordított jelenség játszódik le, tehát nem záródik be. Ha eltávolítom a kulcslyukat takaró műanyagot, akkor a kulcsos nyitás zárás során is hasonló a jelenség.
Mi lehet a hiba oka?
Válaszát előre is köszönöm!
Kedves János!
Valószínűleg a zárszerkezet hibásodott meg, azt javasolt cserélni.
Kedves Dénes,
azt írja egyik válaszában, hogy a Skoda Octavia jobb hátsó ajtajáról – ha nem nyílik – le kell venni az ajtókárpitot, s hogy azt sérülés nélkül is le lehet szedni. Hogyan, ha az ajtó zárva és nem jutok hozzá a kárpitot tartó csavarokhoz ? Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel
Kedves József!
A kárpitot nem minden Octáviánál lehetsérülésmentesen leszedni, ez függ az évjárattól, és a felszereltségtől is. De nagyrészt megoldható, de nem könnyen.
Kedves Dénes,
Skoda Octavia I-esről (gyártási év 1997) van szó. A kilincs mellett van egy kis reproduktor, hangfal. Ha azt kiszerelném, hozzáférhetek a hibás szerkentyűhöz ? Tudniillik az van, hogy a záráskor -nyitáskor le-fel járó gomb beesett és eltűnt a kárpit mögött. A központi zár működik, de ez az ajtó nem reagál rá. Ha van valamilyen ötlete, javaslata, legyen szíves megírni. Köszönöm. Üdvözlettel
Kedves József!
A kárpit leszedése mindenképpen szükséges!
Sajnos ennél több tanácsot nem tudok adni. Ha nem megy érdemes szakembert keresni.
Kedves Dénes,
sikerült kinyitni az ajtót. A kis hangfal kiszerelése után hozzáfértünk az eldőlt gombhoz és ez jelentette a megoldást.
Utána a kárpitot már rendben leszedtük. Mindenesetre köszönöm, hogy foglalkozott az üggyel.
Tisztelettel
Üdvözlöm Dénes !
Az én Octaviám O1 es 2004 es kiadású ,és a központi zárja tiszta bolond ! hol kinyit rendesen és bekapcsolja a riasztót hol nem . Van hogy kétszer kell rányomni hogy minden ajtót zárjon , de van hogy a jobb hátsót előbb le kell nyomnom kézzel és csak utána tudom be riasztani . Ezt főleg most csinálja amióta bejöttek a hidegek . De van hogy minden ajtót lehúz és akkor sem riaszt be , csak többszöri próbálkozás után . Mostanában szinte csak kulccsal tudom aktiválni . De azt is többszöri próbálkozásra . Mit kellene cserélni ? Köszönöm szépen ha válaszol .
Kedves József!
Nehéz kérdés, mindenképp meg kell nézetni egy autóvillamossági műhelyben
Kedves Dénes!
2004 es Skoda octavia 1.6 benzin. olyan gondom lenne hogy müködik a központi záram de a bal első ajtót nem zárja le csak kintröl a kulcs elforditásával. Akkor felhúzza mind a 2 ablakot . Nyitásnál nem nyit ki a bal első a többi igen, viszont ha bentröl nyitom vagy kintröl kulcsal akkor az ablakot is lehúza és ugy marad. Hol keresem a hibát? Köszönöm előre is a válaszod. Üdvözletem Attila
Kedves Attila!
Vagy a zárszerkezet, vagy az ajtóban lévő elektronika a rossz. Én az elsőre tippelnék…
Kedves Dénes ! Érdeklödöm hogy az ajtózárnak van köze a légzsák hibához . Egy 2005-ös Skoda Oktávia 1,9 Tdi vel kapcsolatban a szerelő azt mondja hogy Zárat kell cserélni mert nehezebben csukodik a B.o.Első ajtó és az erösebb ajtó becsapástól kigyulad a légzsák visszajelző lámpa. Előszőr a vezérlő panelt cserálte ki utánna a vezető ülés alatti csatlakózót 1 hónapig jó volt nem gyulladt meg a visszajelző. De most tegnaptól újra világit. most már tényleg tanácstalan vagyok esetleg tudna ajánlani olyan szakit aki konkrétan be tudná határolni a hibát ? válaszát előre is köszönöm Tisztelettel Molnár Tibor.
Kedves Tibor!
A zárszerkezetnek nincs köze a légzsákhoz. A légzsák csatlakozóit érdemes megnézni.
Tiszteletem Dénes! Nekem is hasonló ajtó problémám van ! 2006-os 1.6 benzin BFQ motorkód Octavia !
Három ajtó és a csomagtér ajtó tökéletesen működik de a bal hátsó nem mindig ! Egyszer megy egyszer nem ! Ujratanitottuk a kulcsot felhúzza lehúzza az ablakot átnéztem a biztosíték táblát ! Egy darabig működik gondol egyet és semmi ! Utána le nyomom a gombot lezárom a kocsit megint jo egy darabig aztán megint semmi ! Az az idegesítő hogy nem mindig és csak az az egy bal hátsó ! Ön szerint mi lehet a probléma? Válaszát előre is köszönöm!
Kedves Gercsi!
A zárszerkezetben a mikrokapcsoló szokott tönkremenni. A zárszerkezetet érdemes cserélni.
Tisztelt Szabó úr!
A véleményére , esetleges tanácsára lenne szükségem. Van egy 2007-es Skoda Octavia MK2 -esem. Olyan hibája lett , hogy a két baloldali ajtón nem működik semmi. Értem itt a központi zár nyitás-zárás funkcióját , a visszapillantó tükrök elektromos állíthatóságát , az elektromos ablakemelőket , a bal első ajtóról nem lehet a jobb oldali ablakokat lehúzni , a kilépő fények nem világítanak nyitott ajtónál , a műszerfalon sem jelzi vissza , hogy nyitott állapotban vannak az ajtók , illetve a sebváltónál lévő központi zár nyitó-záró gombja sem működik. A jobb oldali ajtókkal minden renden , illetve a csomagtér ajtó is működik. Kulcsról lehet nyitni-zárni a jobb oldali ajtókat , és a csomagtér ajtót is , viszont -ami a hiba megléte előtt működött- a zárás gomb hosszan tartó nyomására az ablakok nem mennek fel , illetve ugyan ez a helyzet a nyitási gomb hosszan tartó nyomására , nem mennek le az ablakok. Esetleg lenne valami ötlete , mi lehet a hiba forrása?
Válaszát előre is köszönöm!
Kedves Imre!
Ez lehet csatlakozó, vagy kábel hiba, esetleg komfort elektronika.
Tisztelt Szabó úr!
Köszönöm a segítséget. A hiba a vezetőoldali ajtóban volt. A kábelek szakadásvizsgálata után ( nem volt szakadt egy kábel sem ) , a csatlakozók visszahelyezésével a hiba megszűnt . Azóta eltelt kb 3 hét , a hiba nem jelentkezett. Valószínűleg az ajtóban található modul csatlakozásainál volt kontakt hiba.
Üdvözlettel : Imre
Kedves Dénes!
2004-es gyártmányú fabia-m jobb első ajtaja nemrég azt kezdte el csinálni, hogy a bal oldal nyitásánál nem nyílik, csak az esetek 10%-ában. Ha belülről a centrálzár gombbal nyitnám, akkor sem, és a belső kart sem engedi húzni. Csak úgy hajlandó nyílni, ha a jobboldali zárban a kulcsot használom. (egyszer kipróbáltam, és a belső karral próbáltam nyitnk, miközben a centrálzárral is nyitottam, és akkor kinyílt, de a hang alapján, amit kiadott, nem tetszett neki)
Mi lehet a gondja? Romolhat a helyzet?
Köszönettel,
Tóth Csaba
Kedves Csaba!
A zárszerkezetet érdemes mielőbb cserélni, mert a következő fázis, hogy egyáltalán nem nyílik.
Skoda Octavia 2008 központi zár rendesen zár mindent. Ki nyitja az ajtót de a tank sapka központi zár nem nyílik. Mi lehet a baj
Üdv: János
Kedves János!
Lehet kábelszakadás, hibás motor…
Kedves Dénes!
Skoda Oktavia 2. 2006- os évjáratú autómon önindító csere után nem működik a jobb első,hátsó ablakemelőm. A központi sem zár sem működik a jobb oldalon.Az autót szerelő ismét áramtalanította mondván az lehet a baj.Azóta egyik ajtóm se záródik, ablakemelők sem működnek.
Mi lehet a probléma?
Köszönettel ,
Puha Sándor
Kedves Sándor!
Így első körben biztosítékra gyanakodnék, azt ellenőrizzék!
Kedves Dénes!
2011-es gyártású facelift előtti Skoda Superb-em van és az első vezetőoldali ajtó nem nyílik a többivel. Kulccsal kell nyitnom. Továbbá nem tudom lehúzni az ablakot és a külső tükrök sem reagálnak az ajtón lévő kapcsolóra. A bal első ablak a távirányítóval sem húzható le. Az ajtón lévő központi nyitás és zárás kapcsolóval csak zárni tudom az autót. A többi ablakot tudom vezérelni az ajtóról. Mikor legelőször tapasztaltam a problémát, akkor egyáltalán semmit sem lehetett vezérelni az első ajtóról, de ez a hiba a következő autóhasználatkor már nem lépett fel. Most csak az első ablakot, a tükröket és első ajtó nyitását érinti. Az ablakemelő gomb megnyomásakor hallok egy halk hangot, mintha megpróbálna az ablakemelő működésbe lépni. Az első alkalommal, amikor semmi sem működött az ajtóról vezérelve, akkor semmiféle hangot nem adott semmi. Teljesen halott volt minden.
Van esetleg tapasztalata ezzel? Mi lehet a hiba oka? Előre is köszönöm a választ!
Üdvözlettel: Hajnal László
Kedves László!
Valószínűnek tartom, hogy az ajtóban lévő vezérlő elektronika ment tönkre.
Kedves Dénes. Oktávia combim van, 2001 évjáratú. Ki nyitottam a bal hátsó ajtót, és most nem tudom becsukni.Nem akad meg.Lehet javítani vagy zár csere lesz. Köszönöm válaszát. Üdv Krucsay László
Kedves László!
Igen, jól sejti, ez zárszerkezet hiba…
Kedves Szabó Úr, hasonló hibám van 2007-es Octavia II. autómnál. A vezető oldali hátsó ajtó nem zár be a központi zár. Minden lezár csak az az egy nem. Mit javasól? Köszönöm szépen szíves válaszát előre is.
Üdv.: Vargáné S. Ágnes
Kedves Ágnes!
Zárszerkezet cserét javaslok.
Üdv!
Skoda Fabia I kombi bal hátsó ajtó néha nyílik néha nem.
Valamikor nyitás után a benti nyitóval lehet csak kinyitni.
Központi zár vagy ajtózár lehet a hiba?
köszönettel.
Kedves Csaba!
Nagyrészt a zárszerkezet a hibás, azt kell cserélni.
köszönöm
Még 1 kérdésem lenne.
Videon láttam zárnyitást álkulccsal,amifeloldja a reteszeket.
próbálkoztam de nekem nem sikerült.
Ez a kulcs számozva van, számít az hogy melyik reteszfeloldóval kezdi és milyen számoknál?
Ha már foglalkozott ilyennel,
//www.youtube.com/watch?v=axJwufYdiyg
Kedves Csaba!
A zár nyitását csak szakember tudja megoldani. Nyilvános fórumon ennek a technikáját, trükkjeit sajnos érthető okokból nem tudom megosztani.
Köszönöm a választ!
Kedves Dénes!
Van egy 2003 Octavia I. bal hátsó ajtó nem nyílt ki. Közben sikerült a központi zár többszöri nyitására sikerült kinyitnom az ajtót.
Ajtó kárpitot sikerült lecsavaroznom, be húzókar burkolat el törött (1u0867197).
Továbbikban hogyan tovább itt elakadtam.
Köszönettel.
Joó László
Kedves László!
Házilag semmiképpen nem javaslom, szakembernek sem egyszerű…